Angel profilja
2010-09-07 23:50
Angel profilja
További képek:
Bemutatkozás:
* 2010. szeptember 1. > Angel - Kicsi angyal Lp! *
A látszat néha csal… Angel 1990 júliusában született. A székesfehérvári rapper csaj 2003 óta veti papírra rímeit. Eleinte verseket, novellákat írt, négy évvel később születtek meg „rapszövegei” is, mivel időközben belecsöppent a hip hop világába. Először a tánc ragadta magával. A suliban kötelező néptánc mellett több évig jazz balettot (BBC) táncolt, majd hip hop-ra váltott. Megfordult a Minicirkálóknál (Nagy Andrea), a Winner’s Elements-nél (Lakatos Szabolcs) és a Demonic Dance-nél (Barczi Tímea) is. Rappelni 2008-ban kezdett, melynek első hallgatható eredménye az Angel ft. bEne – Emlékezz ki vagy című „home-cucc” lett. Persze Angel nem csak szerelmes számokat ír. Humoros, beszólogatós és elgondolkodtató témák is megjelennek nála, ezzel is színessé téve repertoárját. Az előrehaladásban sokat köszönhet DD Kobe-nak, aki mindig sok hasznos tanáccsal látta el és segítette, ha szükség volt rá. DD 2009-ben felkérte Angel-t, hogy közreműködjön hamarosan megjelenő Plasztik c. lemezén, amit az mc lány örömmel vállalt. Ennek eredménye, a Hajt a vér, már hallgatható is a 2010 elején megjelent Angel - Kell a hip hop c. bemutatkozó minialbumon. A lemezen öt szám jelent meg, melyek többnyire érzelmes vonalat követnek. Az Ep sikerének köszönhetően 2010 nyár végére várható az Angel – Kicsi angyal Lp, amin bár lesznek szerelmes számok, de az oltogatásban és a pörgősebb zenékben sem lesz hiány. Szintén ebben az évben sor kerül/t az első fellépésekre, melyek információi megtalálhatóak az aktuális flyer-eken. Szárnyalj rá!
Letöltés: www.salatamagazin.com vagy www.legjobbak.com/angel vagy www.hiphop.hu
Interjú: http://84fuhrer.blogspot.com/2010/06/interju-angel-el-fehervari-rapper.html
Számoljunk el végtelenig
Viccek
Asszociációs játék
FankaDeli
RapLife rádió
Hiphop Contest 2010, főnyeremény: 150.000 FT
Vozal
Mit hallgatsz most?
Szerelem, a legfontosabb dolog
Beszéljük meg!
Anonim MC
Children of Distance
Zeneszerkesztés
José
Fiatalok, kezdők, első, második nekifutások
Spiritualitás
MES + NATTER
Adok/Veszek
Photoshop, és minden, ami grafika
Eminem
Saláta térkép
2Arc
Filmek
IFS
2Pac
Szikra
Foci
Saját versek, írások
Magyar Földre Tábor 2010
Segítség






