Fórum hozzászólások
2010-07-31 14:27
Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 »
Politika
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Robi11 - 2010-07-26 19:45:28
Orbán Viktor gyanú alatt
Terjedelmes elemzésben foglalkozott a magyarországi belpolitikai és gazdasági helyzettel az IMF és Magyarország közötti tárgyalások felfüggesztése kapcsán csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Financial Times Deutschland is.
A német konzervatív napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója, Reinhard Olt bevezetőjében leszögezte: a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta egyetlen magyar kormány sem állt olyan mértékű „általános gyanú” alatt, mint Orbán Viktor miniszterelnök kormánya. Ennek oka a tudósító szerint a kétharmados parlamenti többségben rejlik. Az ellenzék a hatalom nélküli néző szerepébe kényszerült - írta Olt, utalva arra: a szélsőséges Jobbik - megjelenési formája, továbbá a médiában róla alkotott kép miatt - a külföld által amúgy is bizalmatlanul kezelt országot rossz fényben tünteti fel. Mivel Magyarországon a "nemzet" még számít valamit, és Orbántól a nemzeti hang távolról sem idegen, nem csupán a külső megítélésben keletkeznek torzképek. Egyrészt azt a veszélyt idézik fel, hogy Orbán állítólagos "teljhatalma" egypárti uralomhoz vezet, másrészt pedig a Fidesz-KDNP-t, valamint a Jobbikot többé-kevésbé egy lapon említve a fasizmus rémképét festik a falra. Olt szerint ez a felfogás figyelmen kívül hagyja, hogy az állami hatóságok a kormány hivatalba lépése óta keményen fellépnek a Jobbik betiltott karjának számító "gárda" által elkövetett jogsértések ellen. Emlékeztetett arra is, hogy Pintér Sándor belügyminiszter már a parlament elé terjesztette azokat a törvénymódosításokat, amelyek a közbiztonság javítását, a betiltott szervezetek elleni szigorúbb fellépést és a jogi eljárások meggyorsítását célozzák.
Kevés olyan magyar kormány akadt, amely olyan nagy lendülettel látott a munkához, mint a mostani - írta Olt a Budapest nyomás alatt című cikkben. Mindez rendkívül szükséges is volt, az Orbán-kormány ugyanis nem csak azt tűzte ki feladatul, hogy felszámolja azt a reményvesztést és önbizalomhiányt, amelyet a szocialista uralom nyolc éve hagyott hátra a lakosság körében. Orbán csapata ebből kiindulva a „nemzeti összetartozást” is erősíteni kívánja - írta, emlékeztetve a parlament által elhatározott trianoni emléknapra. Egyidejűleg pedig - a revízióról való lemondás megerősítésével - törvényerőre emelte az állampolgárság nem automatikus, hanem kérvényezhető megadását azoknak a szomszédos országokban élő magyaroknak, akik a magyar nemzethez tartozónak vallják magukat.
Orbán - mint a cikkíró fogalmazott - tudatában van annak, hogy az a rokonszenv és támogatás, amelyet kormánya élvez, önmagában az ilyen "szimbolikus politikával" hosszú távon nem tartható fenn. Ebből a szempontból döntőnek számít az, hogy az erősen eladósodott ország miként kerülhet ki a gazdasági, lakossága pedig a "pszichoszociális" válságból - mutatott rá Olt, aki szerint ehhez az adósság csökkentésére és takarékoskodásra éppen úgy szükség van, mint a gazdasági erők tartós kibontakoztatására és a növekedés támogatására. Idézte Orbán Viktort, aki szerint a jövőben a gazdaság teljes átszervezése áll majd a kormány tevékenységének központjában, és ennek alapjául a 29 pontos azonnali intézkedési program szolgál, amelyet gyors ütemben meg kell valósítani.
Olt úgy vélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, valamint "gazdasági és pénzügyminisztere", Matolcsy György eközben figyelembe vette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval a takarékossági irányvonalról kialakult vitát. A bankadót illetően úgy vélekedett, hogy erre szükség van a vállalt 3,8 százalékos költségvetési hiánycél betartásához és azoknak az intézkedéseknek a finanszírozásához, amelyek a gazdaság ösztönzését célozzák. Az IMF-fel folytatott tárgyalások felfüggesztésével kapcsolatban a magyar kormánynak felróják, hogy költségvetési-, pénzügyi- és adópolitikáját nem egyezteti az Európai Unióval. Ez a vád nem teljesen légből kapott, Orbán ugyanis belpolitikai okokból úgy viselkedik, mintha mindegy lenne számára, hogy mit gondolnak az ország IMF-es és uniós hitelezői. Ezzel azonban nem áll egyedül, ugyanis Bécs, Róma, Berlin, Párizs vagy London is alig csinálja másképp - mutatott rá.
Terjedelmes kommentárt közölt a magyarországi helyzetről A nagytakarítás címmel a Financial Times Deutschland is. A német üzleti napilap úgy vélte, hogy a magyar gazdaság az összeomlás előtt áll, Orbán miniszterelnök azonban vonakodik takarékoskodni. Ehelyett összevész az IMF-fel, és nemzeti indulatokat szít. Célja - mint az újság írta - az ország radikális átalakítása.
A FAZ írásánál jóval kritikusabb hangvételű cikk a többi között leszögezte: két hónappal a Fidesz hatalomátvétele után Magyarország újra Európa „egyik legproblémásabb" gyermekévé vált. Két éve az ország egyszer már a szakadék szélén táncolt, akkor az IMF és az EU 20 milliárd euróval segítette ki. Most egyszerre két, egy gazdasági és egy identitásválságban is van. „Magyarország fizetésképtelensége hirtelen újra témává vált” - írta a tudósító, hozzátéve: Orbán Viktor miniszterelnök ennek ellenére "makacsnak" mutatkozik, és a "magyar kiút" mellett tesz hitet. A cikkíró szerint Magyarország "a dac és a nacionalizmus keverékével" reagál a válságra. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor szerda esti, Berlinben tartott előadásának címe az volt: Merre tart Magyarország? „Jó kérdés” - fűzte hozzá a lap.
tomnash - 2010-07-23 14:12:37
http://www.youtube.com/watch?v=vxZWrgPUZwU tudatmódosító szerek hatásai, történetük, és alkalmazásuk a mindennapokban
csabi187 - 2010-07-18 17:31:25
Megy az agymosás:
Link
(nehéz lett volna eldönteni, hogy inkább foci vagy politika topikba illik, így mindkét helyre betétetett, elnézést kívánok..)
Interdico - 2010-07-07 16:25:34
csabi187 - 2010-07-05 15:16:22
A legfrissebb Világpanoráma, ez nem kötelező de ajánlott! :)
"Nincs két hatalom a Földön - egy jó és egy rossz -, csak EGY uralkodó van: a Jóisten. A gonoszok is az ő teremtményei és csak arra valók, hogy sosem bízzuk el magunkat. Úgyhogy amikor a Magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk - Petőfi áldott szavaival -, hát mindig ez járjon az eszünkben!"
kozertes - 2010-07-05 14:04:03
A Drábik-cikkhez: Szégyen, nem szégyen, még csak most olvastam el. Hát, az Infowars mozgalomnak sokat köszönhetünk, minden tiszteletem nekik és persze Drábik mesternek is. Amikor hallottam Obamát arról nyilatkozni, hogy meg kell adóztatnunk a széndioxid kibocsájtását, műholdkövetőket kell szerelni a kocsikba és a megtett mérföldek után kell fizetni vagy, hogy az állati gázok kibocsátása után, illetve, ha megesszük a gázokat kibocsájtó állatokat, akkor a hús után is bevezetik a kötelező fizetést,(a széndioxid termelése miatt) már fogtam a fejem. A banksegélycsomag meg egy vicc. Komolyan, ki találja ki ezeket? A világ háromnegyede el van adósodva a bankok (bocsánat, magánbankok alias magánszemélyek) felé és most a segítségünkre van szükségük. A pofátlanság csúcsa. Obama, ha szimplán fejbelőné magát, még elkezdeném tisztelni is,(nem, inkább már akkor sem) bár nem sokat segítene, jönne újabb bohóc. Az meg, hogy a FED elnöke kijelentette a tévében, hogy ők a kormány felett állnak és senki nem nyúlhat hozzájuk a világon, senki nem kérheti őket számon űberli a fentebb említett csúcsot. Persze, van, amit nem értettem ebben a cikkben, hiszen már most rabszolgák vagyunk, nézd csak meg, ettől függetlenül remek olvasnivaló és Drábik már vagy negyven éve próbálja felvilágosítani az embereket, örülök, hogy egyre nagyobb nyilvánosságot kap. Azért az is vicces, hogy a Trilaterális Bizottság meg a Bilderberg Csoport folyamatosan tagadja önmaga létezését, de ez egy ilyen világ...
Interdico - 2010-07-05 12:21:43
Az Erzsébet-téren ott voltam,de a Gyorskocsihoz nem mentem el utána.
A rendőri viselkedés nagyon felháborító volt...
83as - 2010-07-05 12:03:25
itt volt valaki srácok? ez nagyon kemény azért:
Magyar Nemzeti Gárda az Erzsébet-téren - Mentő érkezik a Gyorskocsiba- Összevertek egy gárdistát a rendőrök? - Percről percre
83as - 2010-06-24 11:51:06
Drábik János a Bilderberg-csoportól
Drábik János a háttérhatalom szerepéről, dr. Drábik Jánost, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztőjét kérdezte a sokkaljobb.hu riportere.
- A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtőzik a csoport mögött?
- A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.
- Mit lehet tudni az idei, június 3-6. között megtartott sitgesi találkozóról és előzményeiről?
- Idén Spanyolországban, közelebbről: Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban: Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ezúttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs, és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg-tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója s központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött, onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki.
- A dollár kivezetése milyen következményekkel járna?
- Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb-utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2.500 milliárd dollárnyi valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt. A pénzügyi összeomlásnak és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egy központból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el.
- Melyek voltak a tervbe vett célok?
- Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelemformáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege olyan, egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon-tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett.
- Célba érnek?
- A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként - a rend utáni vágyként - be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósságcsapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része például a felmelegedés, s a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid-kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi- és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a tengeren megtörtént az amerikai haditengerészeti erők öszevonása, két repülőgép-anyahajó is állomásozik a Perzsa öbölben, és ott vannak az amerikai mellett az izraeli haditengerészet atomtengeralattjárói is. A háborús felkészülés olyan szakaszba érkezett, hogy a háború technikailag bármely időpontban megindítható.
- Miről esett szó a sitgesi tanácskozást megelőző dublini találkozón?
- A világtörténelemben most fordul elő először, hogy a lakosság és a közvélemény tud a transznacionális világerők terveiről, és ez akadályozza stratégiai céljaik megvalósítását. Korábban ez nem így volt. A világközvélemény ma már számon tartja, hogy kik a Bilderberg Csoport belső magjához tartozó személyek, akik minden alkalommal jelen vannak a találkozókon: a belga és a spanyol királynő, Henry Kissinger, David Rockefeller, a Rothschild-dinasztia képviselői, és mások. Tudomása van arról is, hogy kik meghívott résztvevők. Magyarországról Bokros Lajos teljes jogú tagként egyszer volt jelen. Többször ott volt Surányi György (az MNB volt elnöke, a CIB Bank elnöke) és Martonyi János is. A külügyminisztert azonban csak egyszer vonták be a bizalmas beszélgetésekbe. 2010-ben több okból is rendkívüli világhelyzet van. Felgyorsult az egész emberiség öntudatra ébredése, másrészt a világelit legfelső rétegében kiéleződtek az érdekellentétek. Komoly nézeteltérések alakultak ki a világválság megítélésében, a pénzrendszer átalakítása és a kibontakozás, valamint egy esetleges, Irán elleni háború kérdésében. Sitgesben azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan kellene a világ közvéleményét megnyerni az új világrend számára, meggyőzve őket arról, hogy ez a káoszból kivezető egyetlen út. Így lehet elkerülni a még nagyobb gazdasági és pénzügyi káoszt, a polgárháborús viszonyok kialakulását.
A Bilderberg tanácskozással egy időben zajlott Dél-Koreában a G-20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozója. A Bilderberg-Csoport találkozójával ellentétben - amelynél kötelező a szigorú titoktartás - a G-20-ak konferenciájáról már nyilvánosságra hoztak egyes döntéseket. Ezek egyben arra is engednek következtetni, hogy mit hagytak jóvá Sitgesben, és mit nem. A G-20-ak elhatározták, hogy valamennyi bankmentő és gazdaság-élénkítő csomagot leállítanak és megtiltják a kormányoknak a nagyarányú állami segélyezést a pénzügyi likviditás és a termelő gazdaság működésének a biztosítása érdekében. Az egyes államoknak minden pénzforrást fizetőképességük fenntartására kell átcsoportosítaniuk.
- Kik tehetnek az államok eladósodottságáról?
- Erről a pénzügyi elit és a tulajdonában lévő bankrendszer tehet. Az Európai Unió tagállamai azért adósodtak el, mert a világ pénzügyi rendszerét globális szerencsejáték-kaszinóvá átalakító spekulánsok gátlástalan hazardírozásukkal megbénították a pénzfolyamatok normális működését, és az Európai Unió egészét gazdasági válságba sodorták, pénzügyi rendszereiket az ellenőrzés nélkül hazardírozó spekulánsok összeomlasztották. Gazdasági világválságot idéztek elő, és rákényszerítették Amerikát, hogy a helyzetet - az adófizetők terhére - bankmentő és gazdaságélénkítő csomagokkal orvosolják az adófizetők pénzéből. Amerikában 4500 milliárd dollárt, az európai országokban pedig - Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, és más országokat is beleértve - 4100 milliárd eurót csikartak ki a gátlástalanul hazardírozó pénzintézetek és bankok megmentésére. Ugyanezek a pénzügyi csoportok, amelyek a válságot előidézték, most képmutatóan arról siránkoznak, hogy megrendült a bizalmuk ezekben az országokban, mert úgy eladósodtak. Vajon miért nem önmagukban keresik a hibát? Görögországban, Olaszországban és másutt már korábban is nagy volt az eladósodás mértéke, mégsem estek kétségbe a spekuláns hitelezők. A mesterséges pánikkeltésre azért volt szükségük, hogy újabb milliárdokat csikarjanak ki a maguk számára. Azért veszítették el hirtelen bizalmukat, mert akkor a nekik dolgozó minősítő intézetek leminősítik a "rendkívül kockázatossá" vált adósokat. Ha pedig leminősítik őket, akkor magasabb kockázat miatt már magasabb lesz a kamatláb. Ki teszi zsebre a magasabb kamatokat? A befektető, hitelező pénzintézetek, a pénz- és korporációs oligarchia tulajdonában lévő bankok.
Van azonban még egy magyarázat arra, hogy miért volt szükség az álszent pánikba-esésre. A mesterséges pánikba-esés, amiből most extra milliárdokat zsebelnek be, arra is jó, hogy az uniós tagállamokra, elsősorban az eurózóna tagjaira, rákényszerítsék a további pénzügyi centralizációt. Arra hivatkozva, hogy veszélybe került az euró és az egész eurózóna léte, saját hatáskörükbe akarják vonni a már megszerzett monetáris felségjogok mellé a fiskális hatásköröket is. Már nemcsak a monetáris felségjogokat - pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyamszabályozás, hitelrendszer - akarják központosítani, hanem az adók kivetését és a tagállamok költségvetésének ellenőrzését is. Ennek megfelelően európai adórendszert szeretnének, továbbá azt, hogy ne legyen önálló költségvetése a tagállamoknak, hanem azt is a nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia készítse el, illetve hagyja előzetesen jóvá.
- Ilyen körülmények között mennyi esélyük van a nemzetállamoknak?
- A pénzuralmi világelitnek saját intézménye az Európai Unió. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az Unióból származó előnyöket - a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása - birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva, bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.
A pénz önmagában értéktelen "jel", amit a nemzetközi pénzelit gyakorlatilag ingyen hoz létre "a levegőből". Ennek a jelnek, fedezetlen pénznek, akkor lesz fedezete, amikor azt hitelként ki tudják valakinek kölcsönözni. A hitelfelvevő adósként elkezd érte kamatot fizetni. A legjobb adósok maguk az államok, mert a szuverén adósok elvileg nem mehetnek csődbe. Ezzel a fedezetlen jel, fedezett pénzzé alakul át. De ezt a jelet az egyes országok maguk is kibocsáthatnák. Ez a saját kibocsátású nemzeti közvetítő közeg jobb pénz lenne, mint a külföldről kamatsarcra kikölcsönzött jel, mert a saját pénznek az adott országban az értékteremtő munka lenne a fedezete. Kína például így működik. Ezért a transznacionális pénzkartell célja az, hogy minél előbb megszabaduljon a nemzetállamoktól. Ennek a legolcsóbb módja beterelni őket egy nemzetek feletti birodalmi struktúrába. Így a felszámolásukhoz nem kell sem hadsereg, sem háború, mindössze át kell mosni az emberek agyát a kezükben tartott véleményipar tömegtájékoztatási eszközeivel. Azé az agy és a gondolkodás, aki megtévesztéssel, félretájékoztatással megműveli.
- Magyarországra nézve ez mit jelent?
- Magyarországnak a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia, és hatalmi hálózata diktál, mert nincs olyan erős társadalma, nemzeti elkötelezettségű, pénzügyi és gazdasági erővel rendelkező kormánya, amely kellő határozottsággal szállhatna szembe a pénzuralmi világelittel. Egyelőre az történik, amit ők akarnak. 1989 óta folyamatosan el tudták érni, hogy Magyarországon ne bocsássanak ki magyar munkával fedezett magyar pénzt. 1991 óta jogilag is bebetonozták ezt a rendszert az MNB törvény elfogadásával és a kétszintű bankrendszer bevezetésével. Amire a szervezett magánhatalomként működő pénzvilág hajlandó hitelt adni a "levegő pénzéből", az működhet, amire nem ad, az nem működhet. Magyarország új, nemzeti elkötelezettségű kormánya már kísérletet tett néhány lényeges intézkedés meghozatalára. Ezekhez azonban szükséges lett volna az, hogy 2010-ben a magyar költségvetés hiánya a GDP (nemzeti össztermék) 3,8 %-a helyett 6,8 % legyen. Erre a világelit és annak pénzügyminiszteri tanácskozása azt mondta, hogy: nem. A befektető bankárokat nem érdekelte, hogy ennek az országnak van egy demokratikusan megválasztott, erős legitimációval bíró kormánya, amely felelősséggel tartozik a magyar társadalomnak. Ha a számára kisajátítható pénzek biztonságáról van szó, akkor nem ismer tréfát. A demokratikus magyar vezetés pedig engedelmesen fejet hajtott. Ez is mutatja, hogy tulajdonképpen ki is irányítja az országot.
Az eladósítás olyan pénzelvonási technika, amelynek nem az a célja, hogy az adós megfizesse tartozását. Ha egy csoda folytán egyszerre csak mindenki kifizetné az adósságát, akkor egy fillér pénz sem maradna forgalomban. Ha pedig nincs pénz, akkor nem tud működni a gazdaság, mert ez a "jel" az, amely a gazdasági életet közvetíti. De ennek a jelnek az előállításához nincs szükség egy nemzetközi privilégizált rétegre, és az ő "levegőből" előállított pénzére, amelyet rendkívül drágán hajlandó kikölcsönözni. Magyarország, a magyar gazdaság magyar kibocsátású fizetőeszközökkel is működtethető lenne, amire sok bizonyíték van. Kína már így működik sikeresen immáron harmadik évtizede. Kínát az euró-atlanti elit másként szorongatja. Mi is meg tudnánk tenni, hogy olyan munkaprogramokat indítsunk be, amelyekhez megvan hazánkban a munka, a munkaerő, a munkaeszköz és a technológia is. Így épülhetnének a gátak, a víztározók, a belvízelvezető és a szennyvízelvezető rendszerek, de így épülhetne tovább a közúthálózat is. Társulhatna hozzá országos erdősítési, parkosítási és lakásépítési program is. A fizetőeszközt a magyar állam bocsátaná ki. Ezek nyomán segélyezett munkanélküliek tízezrei válhatnának rövid idő alatt munkavállaló adófizető polgárokká. Az államnak több pénze lenne a közfeladatok finanszírozására, és kevesebb hitelt kellene igénybe vennie. Ennek egyetlen akadálya az, hogy sérti a nemzetközi pénzkartell érdekeit.
- Voltak-e olyan nemzetállamok, amelyek ellenálltak?
- Argentína 2000-ben ellentmondott. Mi történt? Mindenféle eszközzel próbálták ütni-verni, de nem sikerült. A 103 milliárd dollárból azonnal elengedtek 65 milliárdot, a dögkeselyű Nemzetközi Valutaalapot pedig inkább kifizették az argentinok, csakhogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Argentína "köszöni, jól van" és fejlődése felgyorsult
- Van arra esély, hogy az erős nemzeti öntudattal rendelkező államok összefogjanak?
- Oroszország ugyan nem tudta teljesen kivonni magát a pénzuralmi rendszerből, de mégis olyan önálló, nemzeti érdekeit képviselő állam, amely szorosan együttműködik Kínával, Indiával és más államokkal is a Sangháji Együttműködési Szervezet keretében. Oroszországot a pénzügyi világválság csak periférikusan sújtotta. Az Orosz Medvéből azonban mumust csináltak, pedig érdemes lenne szorosabban együttműködni vele, ahogyan Kínával és más ázsiai országokkal, többek között az arab világ államaival is.
- A Föld elpusztítása felé halad-e ez a pénzuralmi rendszer?
- Ha kirobbanna egy atomvilágháború, az Földünk egy részének a teljes elpusztulásával járna, amely nem lenne többé alkalmas az emberi létezés számára. Az egész élővilág kerülne veszélybe.
- Ez sem visszatartó erő?
- Nem, mert ahhoz, hogy a világ hatalmi elitjei jól élhessenek, elég egy, vagy két milliárd ember, s nincs szükség hét milliárdos emberiségre. Bill Gates amerikai üzletember már nyíltan támogatja azokat a programokat, amelyek célja az emberiség létszámának a jelentős csökkentése.
(sokkaljobb.hu)
Lajbi - 2010-06-23 14:12:49
Méltó utódja lehetne Demszkynek, de szerintem nem lesz...:)
csabi187 - 2010-06-22 01:56:15
Ki mondta, hogy az LMP az új SZDSZ?!?!
A következő két napirend előtti felszólalás is elemelkedett az aktuálpolitikától. Az elempés Szabó Tímea a június 20-i menekültügyi világnap kapcsán a magyar menekültügyi szabályozás aktualizálásának fontosságáról beszélt. Magyarországon a menekülteket hónapokra idegenrendészeti fogdába zárják, gyakorlatilag korlátozzák szabadságukat. Mindehhez társul a magyar társadalom intoleranciája is. Bár Magyarországon elenyésző a bevándorlók részaránya a lakosságban - 1,8 százalék; hatvan százalékuk a környező országokból érkezik, ezek kilencven százaléka magyar -, felmérések szerint mégis a magyarok a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben egész Európában, mondta. "A lehető leghamarabb ki kell alakítani Magyarország saját, átfogó migrációs és integrációs stratégiáját, ami egyrészt támaszkodik az európai szolidáris hagyományokra, másrészt figyelembe veszi Magyarország nemzetközi kötelezettségeit is" - mondta.
Kittu21 - 2010-06-20 10:52:45
Orbán Viktor és az ígéretek...
Rengeteg ember bízott ebben a "politikusban", egyelőre úgy tűnik, kár volt...
A kilakoltatás és a 300 fős kommandó bevetése embertelen módszer volt, és ráadásul egy forint támogatást nem adott a rászorultaknak... lett volna miből, tegyük hozzá...
Orbán Viktor, mi így NEM SZERETÜNK!
Interdico - 2010-06-17 20:36:35
kozertes - 2010-06-11 01:04:58
Komolyan kezdek elgondolkodni rajta, hogy elindítok egy gazdasági/tőzsde blogot, ahol sok ilyen ehhez hasonló hírecskét nagyon kemény hangnemben szednék ízekre.
Várom.
IMYke - 2010-06-09 13:29:32
http://www.fn.hu/kulfold/20100609/enyhit_izrael_gazaval_szemben/
Fosik a picsa... nagyon helyesen...
83as - 2010-06-09 12:01:13
óriási:)
"17:35-kor a jobbikosok kihúztak egy transzparenst:
"ÖNKORMÁNYZATISÁG: ÉLT 20 ÉVET"
17:01 Már a Parlament jelen maradt része is érdeklődve figyeli, mi jön ki a betűkből. Most eláruljuk:
EGYPÁRT-RENDSZER"
Adamyno - 2010-06-08 00:05:15
Mi lesz itt??? Te jó ég!!
Irán hadihajókkal kíséri a segélyszállítmányokat a Gázai övezetbe
Ha ebbe még beszállnak páran (Afganisztán, Irak, [Irán], Törökország, Libanon, meg szerintem még számíthatunk a kisebbekre is, esetleg Oroszország...) hajjajj.. itt a balkáni, közel-keleti állmok körül elég puskaporos a levegő...
83as - 2010-06-07 14:26:35
A barikádon olvasgatom a parlamenti közvetítést, hülyék gyülekezete, ami a maszop frakciót illeti. A színház tovább folytatódott volna, ha a Jobbik nem lenne ott. Csak remélni merem, hogy keresztülhúzzák a patkányoknak a számításait Vonáék.
Adamyno - 2010-06-05 09:35:46
Délelőtti frissítő:
[url=http://barikad.hu/node/54758]
45 cm-ről lőtték arcon a zsidó katonák - önvédelemből?[/url]
30 kamion homokot kapott Edelény (már csak ember kell)
Abaújvár - 200m-es szakadék
Megalakult a Magyar Nemzeti Gárda
Körbevették a Gázába tartó Ír segélyhajót - nem változtat irányt
Látni sem lehet a szárazföldet
Az olajfolt elérte Floridát
Orbán több ezer egyenruhást és elítéltet rendelt a gátakra
Én amióta élek, ilyen mértékű csapadékra ennyire rövid időn belül nem emlékszem. (a téli hónapokat is beleszámítva, mert akkor is volt több, mint fél méteres hó nem is egyszer most télen)
Elég csak a hírek főcímeit elolvasni, és még ehhez hozzágondolni Törökország és az arab országok helyzetét Izraellel kapcsolatban, Észak- és Dél-Koreát, Kínát, Amerika most épp az olajjal küzd, nálunk esőzések, Fico féle erő fitogtatás, Forint-árfolyam, Euró/ EU...
Valamit kihagytam? Mi van ezzel a világgal?
Mindenki teljesen megbolondult?
83as - 2010-06-04 12:12:33
boby1200 - 2010-06-04 10:41:13
az igen!
a mi politikusaink is lapítanak mint sz@r a fűben, kivéve persze a Jobbikot, senkinek nem olvastam még nyilatkozatát erről az egészről, vagy csak nem tájékozódtam eléggé...
boby1200 - 2010-06-04 10:41:13
http://bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3388
Az utolsó bekezdésre hívnám fel a figyelmet... ekkora pofátlanságot ritkán lát az ember.
kozertes - 2010-06-04 02:26:32
DarthTrader - 2010-06-03 23:39:59
113 hozzászólás
" Ja, és arról nem beszélve, hogy hazudik is."
Meglepődtél? Meglepsz. :-)
csabi187 - 2010-06-03 22:24:47
csabi187 - 2010-06-01 23:11:14
Folytatva a sort, a mai vendég egy újabb nagy patrióta: Geszti Péter! Lehet ezt még fokozni, kedves NEO(lib) FM?
boby1200 - 2010-06-02 18:15:40
Lemondott a japán kormányfő
Igen.. ott még van jelentősége a kimondott szónak.
csabi187 - 2010-06-02 13:37:48
boby1200,
nem belekötésnek szántam, hanem érdekességnek: szerintem beszédes nagyon, hogy egy szülő a gyermekeinek milyen nevet választ, például Ferin nem lepődtem meg, hogy nem Jákob hanem Zente lett a trónörökös..
Pusztán tényeket írtam le, amik hozzá tartoznak az illetőhöz.
vee - 2010-06-02 12:20:38
eredetileg így szól:
Trianonban újratárgyalják Magyarország sorsát... Beszélgetnek, meg minden és egyszer a román küldött szólni kíván:
-Én Erdélyt magamnak akarom, mert a székelyek elvették tőlünk...
Jól van... Megy tovább a beszélgetés, a székely küldött is szót kér:
- Hát én csak azt akarom mondani, hogy mikor mi bejöttünk ide a Kárpát-medencébe, a románok éjszaka ellopták a lovainkat...
- Felvegyük ezt jegyzőkönyvbe???
- Á, nem kell... Csak úgy mondtam...
Megy tovább a beszélgetés, de negyed óra múlva a székely ismét szót kér:
- Hát, amikor mi bejöttünk ide a Kárpát-medencébe, a románok éjszaka ellopták a lovainkat...
Erre a román küldöttnek már tök vörös a feje...
- Felvegyük ezt a jegyzőkönyvbe???
- Á, csak úgy mondtam...
Eltelik negyedóra, még folyik a megbeszélés, a székely ismét szólni kíván:
- Amikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, a románok éjszaka ellopták a lovainkat...
Erre a román nagy, vörös fejjel felugrik és elordítja magát:
- MIT LOPTUNK MI EL??? AKKOR MÉG ITT SEM VOLTUNK!!!
Erre a székely:
-Na látják, ezt vegyék jegyzőkönyvbe!!!
boby1200 - 2010-06-02 09:01:47
@csabi187
A Somás témáról csak annyit, hogy Soma az én szememben egy senki... Egy kártékony bohóc... de azért abba ne kössünk már bele, hogy milyen neveket adott a gyermekeinek.
kozertes - 2010-06-02 02:07:08
Miért van az a gyanúm, hogy a FED keze benne van az utóbbi 10 hírben, kb?
josemc - 2010-06-02 01:15:15
Lehet, hogy már volt.
Orbán és Slota az EU Parlamentben.
Slota - "Ez a mi földünk, itt minden a miénk! Ezt vegyék jegyzőkönyvbe!"
Orbán - "Én csak annyit mondanék, hogy 1100 éve, amikor idejöttünk, a Szlovákok másnapra ellopták a lovainkat. De ezt ne vegyék jegyzőkönyvbe.
Slota - "Milyen lovakat loptunk mi el? 1100 éve?! Akkor mi még itt se voltunk!
Orbán - "Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe!" ...
;)
vee - 2010-06-02 00:57:53
Mit is várhatunk a magyar médiától, illetve a fidesztől..
..akinek a seggét nyalja több olyan televízió (HirtTv, Echo), amiben Csintalanok ülnek.., ..és Kun Miklós (Kun Béla unokája) és kedves felesége, Gereben Ágnes az Orosz-Szovjetunió szakértő. A többiről már nem is beszélve. :(
Szerintem a fent említett két "jobboldalinak" nevezett médium, nagyobb "károkat" okoz ma, mint a TV2, RTL Klub, Neo meg társaik együttvéve.
Néha még a Duna Tv tud kellemes meglepetéseket okozni.
Pl. ma volt A magyarok és az I. világháború című, négy részes dokumentum sorozat 3. része. Megdöbbentő alkotás, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Azt hiszem 1978 és 98 között forgatták a filmet, a még akkor élő veteránok interjúiból. Sokszor szívbemarkoló, tanulságos, meglepően őszinte, érdekes, már-már elképzelhetetlennek tűnő történeteket hallhatunk, az egykor frontot is megjárt magyar katonáktól. Az előzményekről, magáról a háborúról, és annak utóhatásairól add a sorozat egy teljes, átfogó képet.
Ez lenne az a film amit szívem szerint minden nyafogó, panaszkodódó, szteroidokkal felpumpált (most hallottam, hogy középiskolásoknál most ez megy), divatbuzi mai fiatal és nem fiatalnak megmutatnék.
Azok a katonák még igazi férfiak voltak. Többen 42 hónapos frontszolgálat után hazatérve, az esküvőjüket elhalasztva, csatlakoztak a Székely-hadosztályhoz, mert inkább hősként akartak meghalni, mintsem szeretet városukat oláh kézre adják. Úgy, hogy a háborúból hazatért katonák átlagsúllyá 44kg!! alatt volt, és a teljes menetfelszerelésük amit állandóan cipeltek, 19kg.
Ha az újonnan induló Magyar Földre oldalon esetleg lenne rá igény, akkor sikerült felvenni a tvből mind a négy részt,.avi-ban, és szívesen átküldöm.
csabi187 - 2010-06-01 23:11:14
Tegnap és ma volt szerencsétlenségem belehallgatni a rettegett Láger rádiót felváltó NEO FM adásába...
Tegnap:
Neo Portré - Ráday Mihállyal
(csak annyit róla kapásból, hogy volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő..)
Ma:
Este kb 9-től valami "Magyar hangok" c. műsor, amiben valami ír punk zenét japánban játszó együttesről hallhattunk, egy órán keresztül...
Ezután Soma mamagésa vagy mi, valami újabb egyórás portré műsorban... hát ő is a nagy magyar öntudatáról híres, ugyebár... (eredeti nevén Spitzer Gyöngyi)
Gyermekei: Lázár és Hanna
Hanna név eredete: Héber eredetû, a Johanna rövidülése és az Anna eredeti héber alakja ( http://www.nevenapja.hu/nevnapok/hanna_nevnap.html )
Lázár: A Lázár[1] héber eredetű férfinév. Az El(e)azár név görög rövidüléséből, illetve ennek a latin Lazarus formájából származik, jelentése: Isten segített.
( http://hu.wikipedia.org/wiki/Lázár )
És ugye nem is említem Boros Lalival meg Winklerékkel a szintén nemzetellenes napi sugárzású műsorokat... Kíváncsi lennék erre a frekvencia-pályázat témára is, mik zajlottak fideszékkel a háttérben...
Adamyno - 2010-06-01 18:53:59
Egyszer kellene őket móresre tanítani, hogy megtudják kivel szórakozzanak. Nem igaz, hogy az egész világ nem tud mit kezdeni egy ekkora miniállammal! NEM AKAR! Jah, így már más...
Azt hiszem lenne elég ember a világon, hogy rendet tegyenek itt-ott, csak 1-2 pihent agyú hatalom vagy/és pénzéhes politikus tartja vissza őket.
kezd a cérna elszakadni, de nagyon. ők most persze röhögnek a markukba. látják azt, hogy mindent megtehetnek, mert senki nem CSINÁL semmit. Papírokat Írogatni én is tudok. Bárki. Ahhoz nem kellenek nemzetközi szervezetek, intézmények. Ahhoz kell, hogy a nemzetek erejét valaki összefogja és fellépjen az ilyenekkel szemben.
Megint minden csak papíron működik, ahogy azt megszokhattuk. Az emberektől beszedik a pénzt, fegyverek vannak, katnonák vannak, tengeralattjárók, bombák, okos tisztek, politikusok, csak épp nem ott ahol kellene és nem azt csinálják ahol kellene. Békét akarnak fenntartani olyan helyeken, ahol béke lenne, ha ők nem lennének ott. Nem foglalkoznak azzal, ha ártatlan embereket halomra ölik valahol etnikai okoból. Akár Magyarországon (bár itt még nem akkora mértékben, de az utcán városokban vagy nagyobb cigánylakta területeken azért érződik), akár Palesztinában. Nem beszélve az aljas módon történő üzletkötésekről, amikor úgy viszik el a földünket, a vizünket, hogy észre se vesszük. A legsunyibb, alávalóbb módon, és ha valami kiderül, akkor még nekik áll feljebb!
Az egész világ egy hazugság, amit a "srácok" intéztek így. Azt, hogy az "átlag ember" elhiggye amit tanítanak/mondanak a TV-ben, médiában, tempolmban vagy akárhol. A tömeg manipulálása hihetetlen méreteket öltött, és annyira rossz ezt látni...
Amikor megy a híradó is a rádióban és elkezdik mondani mit csinál Izrael, haverom már elkezd beszélni. Mondom neki, legyen csendben egy picit, akkor az van, hogy miért érdekel az engem, nem a mi országunk, mit foglalkozok vele -.-
Erre már nem találok szavakat. Ezt is pici kortól sugallják, hogy az ember csak az önös érdekeinek éljen. De hogyan várjon el valaki segítséget bárkitől is, ha soha nem segített életében senkinek? Mert bizony mindenki segítségre szorulhat valamiben, bármikor. Olyan ember nincs, aki mindent tudna egymaga.
Lehetetlen világ lehetetlen eszmékkel és gondolatokkal...
83as - 2010-06-01 10:32:08
ilyenkor van olyan érzésem, hogy mennyire nem jelent semmit, hogy most nemzetközi víz, vagy nem.... stb. Meglátszik, hogy hol van az irányítás...
botirem - 2010-06-01 09:14:16
"Az izraeli haditengerészet készen áll arra, hogy feltartóztasson egy újabb hajót, amely segélyszállítmánnyal a fedélzetén a Gázai övezet felé tart - közölte kedden az izraeli katonai rádióban egy katonai forrás. A Szabad Gáza mozgalom tulajdonában álló MV Rachel Corrie nevű hajó várhatóan szerdán éri el a gázai vizeket.
A rádióban név nélkül megszólaltatott izraeli hadnagy azt mondta, arra számítanak, hogy gond nélkül átveszik a hatalmat a hajó felett. Az izraeli helyettes védelmi miniszter kijelentette: nem fogják engedni, hogy bármilyen, humanitárius segélyt szállító hajó bejusson a Gázai övezet vizeire."
Eszméletlen, hogy nem tudnak semmit kezdeni ezekkel a véres szájú zsidókkal! Az ENSZ felszólításokat szemberöhögik!
boby1200 - 2010-05-31 21:08:28
Visszatér velem valaki egy gondolat erejéig a szlovák témához...?
Szóval életbe lépett a szlovák törvény, miszerint ha egy szlovák állampolgár önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot... Oké, eddig tiszta.
De mi lehet ezzel a szlovákok célja? De most komolyan??
Tegyük fel 'Józsi' a ma még szlovákiának nevezett magyar felvidék területén él egy faluban. Józsi úgy dönt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, ezzel és elveszíti a szlovákot. Tegyük fel, hogy ebben a faluban minden lakos hasonlóképpen fog tenni. Tehát egy 100%-ig magyar állampolgárságúak lakta falut (aminek a lakosairól szlovákia lemondott) miért ne lehetne adott esetben több ilyen sorsú településsel összekötni és kialakítani egy területi autonómiát a felvidéken? Vagy akár megkockáztatom... Miért ne lehetne visszacsatolni az anyaországhoz?
83as - 2010-05-31 19:51:44
értem! bocsánat, csak nem volt időm rendesen végigolvasni, de igazad van!
Tudom, hogy az origo nem a legjobb hírforrás, de itt viszonylag részletesen ír az eseményekről:http://www.origo.hu/itthon/20100514-parlament-alakulo-ules-mszp-jobbik-vita-abizottsagi-struktura-kialakitasa.html








