A részeg, a füves, meg a mulatós

2010-09-10 10:45

Hiphop Contest 3. - Selejtező

Eger - Forrás Ifjúsági Központ

2010-09-11 10:00


További infó


Felhasználó:

Jelszó:




Elfelejtetted a jelszavad?

Még nem regisztráltál?

Regisztrálj most!

Regisztrált felhasználók:
Összes: 3984

Jelenlévők az oldalon:
Regisztrált: 1 Vendég: 11

A RÉSZEG, A FÜVES, MEG A MULATÓS

2010-02-12

Pár érdekes történet

Kedves olvasók!
A tegnap este folyamán egy mondjuk, hogy igencsak keserédes élmény ért az Egri Hiphop Contest rendezvényen ahol sok érdekes dologgal kellett szembesülnöm. Többek között azzal, hogy a SzóSzólók nevű feltörekvő rapcsapat zsebébe beletettem 100.000 magyar forintot és mégis rá egy órára már illetve még engem fikáztak, továbbá ahogy a Kezdhet Phiaiból Saiid a magyar címert szélsőséges momentumnak nyilvánítja és nem óhajt arra a színpadra lépni ahova én is, továbbá egykoi barátom és pályatársam MC Gőz jövőképével a FankaDeli fellépésekkel kapcsolatban. Igencsak korán van hiszen hajnali 6-kor írom ezeket a sorokat, de jobb ezt most melegében elintézni szerintem.
Rövid kis üzenetem ezen négy személynek a tovább gombra kattintva olvashatjátok el,
Kőházy Ferenc

Érdekes szituációkat tud szülni az élet, de hát ezt mindannyian nap mint nap tapasztaljuk. A Hiphop Contest döntőjébe került 4 csapat közül hárommal konkrétan nem is vagyok beszélő viszonyban, innen a Salátáról is ki vannak tiltva. A SzóSzólók ugye itt vették fel nálam a lemezük de mivel Ádám egy szép napon tanúkkal bizonyíthatóan nyilvánosan hazudott velem kapcsolatban jeleztem nekik, hogy  kiírom egy dvd-re a stúdióanyagot és mehetnek ahova jónak látják. Utána ahogy a mai fiatalokkal lenni szokott még neki állt feljebb, tehát kénytelen voltam kitenni a szűrét. Riconak mikor jeleztem, hogy Illegal Voice a.k.a. Boomduck agyát teljesen elvette a fű mint ahogyan a Salátában is hallhattátok az irodalmi kishercegből átcsapott pornósztárba, szóval ezek után viszonylag hamar eljutottunk odáig, hogy Rico elmebetegnek nevezzen engem ahol csak tud. Illetve, hogy a történet teljes legyen megjegyeztem azt is ugye az elhíresült Saláta műsorban, hogy nem kéne gengsztereknek érezni magukat a kapuvári haverjaiknak mivel ugyanolyan putri az is mint az összes többi város illetve városokban városrészek semmivel sem keményebb és ahol én nevelkedtem a kecskeméti Széchenyi városban a Buborék presszóban gyönyörűen lepofozná őket az utolsó cigánygyerek is ha sokat pattognának. Rico gondolom én a mai napig nem értette meg ezt a történetet de nem is ez a fontos. A BMB (remélem jól írom) tagjai szintén ki vannak tiltva a Salátáról. Szerintük is elmebeteg volnék vagy mi. Az ATF-el viszont jó viszonyt ápolok, fasza keresztény életvidám gyerekek. 4-ből 1 az manapság nem is olyan rossz főleg ha FankaDeliről van szó.
Szóval kedves Ádám a SzóSzólókból. A zsűrizés folyamán megjegyeztem, hogy igazán megtisztelhetted volna a közönséget annyival, hogy nem úgy mész fel a színpadra mint aki a Requiem egy álomért című film kasztingjára lelkiismeretesen és hitelesen készült. Magyarul nem matapicsa részegen. Persze te vágtad a pofákat ahelyett, hogy magadba néztél volna egy kicsit de sebaj. Elmondom itt mindenki előtt, hogy mi történt a háttérben ezek után.
A zsűri nem tudott megegyezni, hogy ki nyerje meg azt a ropogós százezer forintot. Én azt mondtam, hogy nekem mindenki tetszett a maga módján mint produkció szóval nem tudok dönteni és elmentem onnan ahol a fiúk beszélgettek. 15 perc múlva visszamentem és még mindig nem jutottak semmire, először könyörögtek utána rámparancsoltak, hogy döntsek mert a matek állása szerint ismétlem képtelenek voltak dönteni. Íme tehát a mondat ami elhagyta a számat kedves Ádám:
"na jó akkor legyen a SzóSzólók az első és Rico a különdíj"
Ennyire tudom én Kőházy FankaDeli Ferenc a saját emberi dolgaim félretenni és még a produkció rád eső részét is más szempontok "alapján" eltusolni. Kedves Ádám ismétlem. Tegnap este egészen konkrétan ezáltal én magam tettem a zsebetekbe százezer forintot és erre azt hallom vissza rá egy órára, hogy még téged kell vígasztalni, hogy hogy beszóltam neked meg, hogy én rajtad vezettem le a személyes sértettségem? Hát mi ez itt kérem szépen? Hiphop Contest helyett Hiphop ovi? Tényleg nem sül le a bőr a képedről? A kérdés költői. Biztosan nem sül le.
 
A második történet velősebb, de még szomorúbb. Kedves Saiid a Kezdet phiaiból! Volt szerencsém hajnalban visszahallani azt miszerint szélsőségesnek és fasiszta-trappistának tituláltad a magyar címert ami előtt reppelem a Magyar földre című számot, továbbá nem akartál velem egy azon színpadra lépni egy azon este folyamán. Kedves Saiid! Azt mondd meg nekem, hogy én mikor bántottam a dávid-csillagot a nyakadban és bár bevallom az első kezdet fellépés óta számomra hiteltelen az utcarepp százezer forintos ruhaszettekben, mégsem kéne talán a magyarság címerét ilyen módon említeni. Megértem és elfogadom a származásod, de én meg magyar-magyar gyerek lettem, nem tehetek róla. Más nem is jut eszembe csak egy még meg nem jelent számomból egy kis idézet:
"alufóliába csavart eufória, milliárdos familia füves kisfia"
Szóval összekaphatnád egy kicsit magad mert Petivel éppen arról társalogtunk, hogy egyikünk sem támogatja az erőszakot, de így én sem tudom garantálni, hogy egy hevesebb honfitársam egy szép napon nem pofoz fel, hozzáteszem joggal.
 
A harmadik történet pedig ahogyan említettem MC Gőz SMS-e. A fellépésem után közvetlenül rezgett a telefonom és a következőt olvastam, karakterre pontosan:
"Azért annYira nem vagYunk rosszba hogy az engedd ki a gőzt nyomod?....te mi vagy?"
Kedves Gőz! Kezdjük azzal, hogy a "hogy" elé vesszőt teszünk. Nem leiskolázni akarlak, de mégis csak példát kéne mutatnod ha már a magyar nyelv által ütötte az idők során nem kevés pénz a markod. Na de térjünk a lényegre. A fellépő cédéim anyagát évente szoktam változtatni. A jelenlegi mandátuma még nem járt le és valóban másfél percen keresztül az engedd ki a gőzt megy ahogyan nemrég te is a Veletek-et nyomtad meg még mittudomén mit. Kedves drága Gőz! Tisztázzunk két fontos dolgot. Kezdem a rövidebbel. Pont annyira óhajtok a te tollaiddal ékeskedni mint amennyire azért hívtam el Denizt fellépni mert annyira szükségem van a jelenlétére és nélküle már "senki nem áll szóba velem". Továbbá szeretném felhívni a figyelmed, hogy én nem vagyok Tibbah aki a színpadon Deegoval karöltve "mocskos büdös fankadelizik" és nem is vagyok a Hősök aki a színpadon "fankadeli bekaphatjázik". Én emberileg csalódtam benned, hiszen számomra egyértelmű, hogy az egyenes beszéd és az önkritika helyett a vélt pénzt és sikert választottad. Hogy milyen eredménnyel arra nem szeretnék kitérni, hiszen ezt úgyis neked kell tudnod. Magyarul tőlem ne várd azt, hogy én kihúzlak a békét című számból, bár a Suhancos koncerten a végén Balázst szoktam mondani ugye hiszen kamuznék ha még mindig azt reppelném, hogy a barátom vagy, de a viszkis résznél ma is téged reppeltelek. Ne várd, hogy a volt egy álmunkból is kihúzlak ahogyan a Néha ennyi kellbe is reppelem, hogy Wherdee bítre. Én nem kívánom meg nem történtté tenni a múltat de ami még ennél is fontosabb, nem fogom az embereket ellened uszítani a színpadon. A fankadeli.hu oldalon elmondom amit óhajtok, arra te is válaszolhatsz ahogy meg is tetted szintén nyilvánosan illetve a rádióban is üzentem neked válaszként, magamtól soha fel nem hoztalak és nem is foglak. Szóval kedves Gőz hiába várod, hogy olyanná váljak mint azok akikről jól tudjuk milyen emberek. A következő fellépő cédémről ami hamarosan elkészül le fogom venni ezt a dalt ne aggódj de akkor is úgy fogom reppelni a békét, hogy benne leszel. Ne tévessz össze másokkal kedves Gőz. Nekem nincs szükségem arra, hogy a színpadról háborúzzak. Az én háborúm nem az indulatok közepette zajlik hanem az elmékben, és nem gyors csatákban hanem lassú de biztos mesterlövészek munkájában. Kedves Gőz! Mi vagyok én? A kérdés jó. De mégjobb kérdés, hogy vajon én így tettem volna e fel neked ezt a kérdést ellenkező esetben nem pedig úgy, hogy "ki vagy te?". Ezek az alpári módszerek téged minősítenek és nyilván máshoz már nem nagyon tudsz nyúlni hiszen Deniz MC mindent előtt. A 3 millió forinttól kezdve addig, hogy nélkületek sehol sem lennék. Ahogy nézem elfogyott a lőszer kedves Gőz de ne aggódj, ahogyan annak idején azzal áltattuk magunkat, hogy mi vagyunk a legjobbak és ezerféleképpen megideologizáltuk ezt, biztosan majd találsz újabb látványos bizonyítékot arra, hogy milyen csúnya gonosz ember is vagyok én. Addig is minden jót neked!
 

Vissza